VR: új eszköz a klausztrofóbia ellen

Egyesek számára valóságos rémálmot jelent befeküdni egy MRI berendezés szűk, zárt terébe

Sokan erre a helyszínen ébrednek rá, és visszamondják a vizsgálatot. A University of Michigan ezért kifejlesztett egy virtuális MRI szimulátort, melynek köszönhetően a páciensek otthon, a vizsgálatot megelőzően kipróbálhatják, milyen élmény az MRI, így felkészülhetnek arra, ami vár rájuk.

Miközben az MRI egy rendkívül hasznos eszköz, amely a páciens érintése nélkül képes számos betegség diagnosztizálására és monitorozására, a berendezés okozta klausztrofóbia valós és gyakori probléma.

Vannak, akik csak nyugtatóval képesek befeküdni a gépbe, de az ideges fészkelődés még így is elronthatja a felvételeket. Az is előfordul, hogy egyes páciensek ott helyben meggondolják magukat és nem vállalják a vizsgálatot.

A helyzet megoldására a Michigani Egyetem radiológiai részlege és a Duderstadt Center új technológiákkal foglalkozó csoportja kidolgozott egy olyan VR alapú applikációt, amely szimulálja az MRI vizsgálatot, hogy a leendő páciensek megbarátkozhassanak a berendezéssel – akár a saját otthonukban.

Ahogy a felhasználó belép a virtuális világba, és mozgatja a fejét és a testét, láthatja maga körül a berendezést, sőt a hangját is hallhatja.

A VR enyhíti a fóbiát

A virtuális valóság már éve óta bizonyítottan segíteni tud azokon, akik valamilyen fóbiában szenvednek. Az érintettek ugyanis biztonságos, általuk kontrollált körülmények között tudnak szembenézni a félelmeikkel. A fejlesztő csapat ezekre a pozitív tapasztalatokra építve vágott bele a virtuális MRI-szimulátor megvalósításába.

Az applikáció elkészítéséhez többek között olyan szoftvereszközöket is használtak, melyekkel tipikusan számítógépes játékokat szoktak készíteni.  A munkában programozókon kívül fizikusok és művészek is részt vettek, hogy az élmény minél valóságosabbnak hasson.

Az alkalmazás egyaránt működik márkás VR szemüveggel és mobiltelefonra rögzíthető, olcsó headsettel is.

Sosem tudhatjuk, mi lesz a következő üzleti igény

Ez az innováció is egy újabb példa arra, hogy a számtalan irányba párhuzamosan és dinamikusan fejlődő technológia bármelyik ágán megjelenhet egy olyan ötlet, trend, áttörés, amely egyik oldalról könnyebbé teszi az életünket, másik oldalról pedig új igényeket, szolgáltatásokat, üzleti modelleket teremt.

Szakemberek régóta jósolják, hogy a VR a játékok világával még bőven nem használta ki a benne rejlő potenciált, és hamarosan meg fogja találni a helyét más területeken is.

(Forrás: Technology.org)