Ötösbe kapcsolunk: 5G körkép

Nézzük, mi a helyzet az 5G frontvonalában 2019 nyarán!

A világ több pontján nemrégiben indult útjára az 5G szolgáltatás, Európában pedig már zajlanak a frekvenciatenderek.

Miért ennyire forró téma az 5G?

Az 5G rendszer akár egy-két nagyságrenddel gyorsabb adatátvitelt nyújt, mint a jelenlegi 4G LTE hálózatok, ami a nagyobb fájloknál megszokott pár perces letöltés helyett akár másodperceket is jelenthet.

Talán ennél is fontosabb, hogy az új technológia minimalizálja a késleltetést: a jelenlegi 20-70 milliszekundumos érték akár egy milliszekundumra vagy alá csökkenhet. Így elérkezhet a real-time (valós idejű) alkalmazások kora.

Éppen ezért szakértők szerint az 5G rendkívüli módon felgyorsíthatja számos terület fejlődését, az önvezető autóktól kezdve a virtuális és kevert valóságon át az online orvosi szolgáltatásokig, beleértve akár egy műtét távoli elvégzését. Nagyobb teret kap majd az akár távolról is gyorsan elérhető mesterséges intelligencia, az IoT keretében a netre kapcsolódó okos berendezések, és akár teljesen új, ma még nem ismert digitális eszközök is megjelenhetnek.

Az első fecskék

Az első, lakosság számára elérhető, kereskedelmi 5G szolgáltatás a világon először Dél-Koreában debütált: 2019. április elején a három helyi telekom egyszerre indította el. Érdekes módon olyan 5G-s csomag is megjelent a piacon, ami olcsóbb, mint a hagyományos 4G-s, eközben azonban a készülékárak megugrottak.

Az Egyesült Államokban a Verizon, az AT&T és a Sprint is kínálja már az új technológiát, bár általában területileg vagy sebességben limitáltan. Itt sem olcsók a készülékek: a Verzion szolgáltatásához kínált új Samsung S10 5G például 1299 dollárba kerül.

Európában először a svájci Swisscom ügyfelei vehettek igénybe 5G-t, a 4G-hez képest csak kicsivel drágábban, a készülékek ára azonban itt is drasztikusabban nőtt.

Az Egyesült Királyságban májusban indult útjára a British Telecom szolgáltatása, egyelőre csak hat városban, pár héttel később pedig a Vodafone is piacra lépett az 5G-vel.

A várakozások szerint 5G esetében a letöltés sebessége akár a 20 Gbps-t is elérheti, ami azt jelenti, hogy egy 4K felbontású filmet gyorsabban lehet majd letölteni, mint ahogy elolvassuk az ajánlóját. Ugyanakkor a kezdeti tapasztalatok szerint a sebesség most még ennél lassabb, és várhatóan a rendszer teljes kiépülésével éri majd el a teljes kapacitását.

Ezért a lassú indulás után gyors felfutás várható: a Strategy Analytics szerint az 5G-s piacon 2019-ben 5 millió új, 5G-s telefon talál majd gazdára, de ez a szám 2025-ig évi 1 milliárd darabra is nőhet. (Fontos tudni, hogy az 5G nem kompatibilis a korábbi mobil készülékekkel.)

Európa is felpörög

Az Unió rendelkezése szerint Európában idén ősszel és jövőre mindenütt le kell bonyolítani az 5G szolgáltatáshoz szükséges frekvenciák tendereztetését.

Az árverésen indulni tervező szolgáltatók annyiból nincsenek könnyű helyzetben, hogy az 5G bevételi oldala egyelőre még nehezen tervezhető. A legtöbbet emlegetett felhasználási módok zöme a B2B kategóriába esik, ilyenek például az önvezető járművek, az egészségügyi és VR alkalmazások (mint a távdiagnosztika és a távolról végzett orvosi beavatkozások), az ipari automatizáció, a folyamatok és árucikkek nyomonkövethetőségét teljesen új szintre emelő logisztika, továbbá az okos otthonok és városok. Ugyanakkor kifejezetten 5G-re fejlesztett lakossági szolgáltatások még nincsenek a piacon.

A legnagyobb kérdés, hogy a technológia elterjedéséhez szükséges rendkívül intenzív hálózatfejlesztés, a jelenleginél lényegesen, akár egy nagyságrenddel sűrűbb mobiltorony-lefedettség, és az ezek kiszolgálásához szükséges optikai hálózatok kiépítésének forrásait honnan teremtik elő a piaci szereplők

Magyarországon ősszel dördül el a startpisztoly

Hazánkban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) már nyilvánosságra hozta a tervezett árverés 5G sávjainak kikiáltási árát. Szakértők szerint várható, hogy a versenybe a Digi is be fog szállni, hogy a jól ismert három szolgáltató mellett ő lehessen a negyedik a piacon. A tender lebonyolítására várhatóan idén ősszel kerül majd sor. Ez mintegy 70 milliárd forintos állami bevételt jelenthet az idén. A győztesek akár decemberben használatba vehetik majd az elnyert frekvenciákat. Vagyis várhatóan 2020 januárjában indul majd a szolgáltatás.

Ugyanakkor a magyar felhasználók egyelőre a 4G-s hálózatok kapacitásait sem használják ki teljes mértékben. Míg a KPMG kutatásai szerint a világ népessége ma átlagosan, fejenként 5,8 GB adatot fogyaszt havonta, Magyarországon ez a szám 2,4 GB/hó.

  Magyarországon az Invitech az 5G koalíció egyik alapító tagjaként aktív szerepet vállal az 5G technológia széles körű hazai elterjedésében. Egyrészt a társaság optikai hálózata és adatközponti infrastruktúrája a rendszer-architektúra fontos eleme lehet. Másrészt az Invitech olyan komplex informatikai megoldásokat is nyújt, amelyek elterjedésében az 5G új lehetőségeket jelenthet: gondoljunk csak az egymásra épülő távközlési és informatikai szolgáltatások konvergenciájára és az egyéni és az üzleti felhasználók körében zajló digitalizációra.  

 

Kapcsolódó:
Nagy lépés előtt Magyarország - mikor jöhet a sebességváltás?