{{ getCount }}
Ajánlatkérés
LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA
{{ product.title }} +

{{ msg}}

Invitech InnoMax Díj

Az aktuális pályázati időszak lezárult, köszönjük a jelentkezéseket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Invitech 2010-ben azzal a céllal hozta létre az InnoMax Díjat, hogy felhívja a figyelmet a kreatív, innovatív, a gyorsan változó piaci körülmények között is helytálló cégekre. Másképpen fogalmazva: teret és lehetőséget adjon a fejlődni képes vállalatoknak, hogy megmutassák magukat a szélesebb közvéleménynek, és persze azért is, hogy értékes díjakat nyerjenek. Aztán egyre inkább a civil szférára helyeződött a hangsúly, és így van ez idén is, amikor megint izgalmas lehetőséget kínálunk nekik.

 

 

2014-től a díjazott vállalkozások köre új kategóriával bővült: immár a nonprofit és civil szféra szervezetei is pályázhattak projektötleteikkel. E szervezetek számára sokszor igazán kevés segítség kell, hogy egy-egy jó és hasznos ötletet megvalósíthassanak. Az Invitech ehhez nyújt segítséget szolgáltatások és know-how formájában.

2016-ban az InnoMax Díj nemcsak elnevezésében újult meg, hanem szerkezetében is, lényegesen egyszerűbb és áttekinthetőbb pályázati struktúra mellett még értékesebb elismerések vártak a jelentkezőkre. A legfontosabb változás, hogy a Díj szellemisége is megújult, középpontba állítva a közérdeket szolgáló innováció érvényesülését. 2017-ben ezt a koncepciót vittük tovább, kismértékben módosított tartalommal.

Felismerve, hogy a korszerű eszközök és a naprakész tudás átadása elsősorban a nonprofit szervezetek esetében jelenthet komoly előrelépést, 2018-ban a pályázat alapvetően már a civil szféra szereplőinek részvételére koncentrált. A nonprofit szervezetek innovatív projektötleteit ezúttal is szakavatott zsűri bírálta el. A legjobb projektötletek ismertségét tovább növelte, hogy azokat az Invitech még az elbírálás időszakában közönségszavazásra is bocsájtotta.

A társaság azóta is ezt a koncepciót viszi tovább, a díj erre a célcsoportra koncentrál a mostani kiírásban is. Az pedig, hogy a hazai civil szervezetek támogatása mennyire fontos az oktatás, az egészségügy vagy éppen az esélyegyenlőség terén, csak még jobban megerősítést nyert a koronavírus-járvány következtében, az infokommunikációs megoldások és eszközök iránt megnövekedett igények által. Az Invitech célja, hogy a modern informatikai és telekommunikációs megoldások minél szélesebb körben tudjanak elterjedni, és a nonprofit szervezetek, illetve az általuk segített társdalami csoportok számára is elérhetővé váljanak.

Széchenyi logo