Az örök kihívás: nagyvállalati mobileszköz-menedzsment

Mobileszköz menedzsment - már nem csak nagyvállalati körben jellemző, hogy a vállalati működésben egyre több mobil eszközt kell bevonjunk.

A telefonok mellett tabletek, leolvasó-eszközök, termelésirányításban használt eszközök jelennek meg.  A hatékonyságon, mobilitáson óriásit lendít az, hogy rugalmasan minden eszközünk hozzáférést biztosít a vállalati rendszerek részéhez, akár egészéhez is, egyben ez óriási veszélyforrás is.

Blogposztunkban utánajártunk, hogyan vonhatjuk ellenőrzésünk és irányításunk alá, és tehetjük biztonságossá a teljes céges mobil eszközparkot.

Hozd a saját eszközöd - a kezdetek

A BYOD-t, mint kifejezést először 2004-ben a BroadVoice amerikai VoIP szolgáltató használta az egyik szolgáltatásának népszerűsítésére, utalva arra, hogy a cég előfizetői a saját maguk által megválasztott eszközökön vehették igénybe a szolgáltatást és egyben megemlékezve a hetvenes évek amerikájában népszerű “hozd a saját söröd” (Bring Your Own Beer) party kifejezésre. A BYOD modell végül igazán az iPhone megjelenése és ezt követően az okostelefonok villámgyors térhódítása után terjedt el a köztudatban. Leginkább az Intelnek köszönhetően, a cég ugyanis - felismerve a trendet - 2009-ben engedélyezte alkalmazottainak a céges hálózatra való csatlakozást saját eszközeikről is.

2011 elejétől kezdődően aztán az Unisys és Citrix Systems által népszerűsített BYOD egyre nagyobb szeletet hasított ki a nagyvállalati szoftveres szolgáltatások piacából, olyannyira, hogy öt évvel később, 2016-ra, tíz amerikai nagyvállalatból már hatnak volt gondosan kialakított házirendje a felhasználók saját eszközeinek céges üzemeltetésére. Az iparági előrejelzések szerint 2022-re a kimondottan BYOD-ra épülő szolgáltatások piaca elérheti az évi 367 milliárd dollárt.

Több eszköz, nagyobb produktivitás - a komplexitás előnyei

Ez persze nem is csoda, hiszen ezek a megoldások számos előnnyel járnak. Az első és legfontosabb, a produktivitás növekedése, hiszen a felhasználók a saját eszközeik segítségével gyorsabban válaszolhatnak egy-egy megkeresésre, a hatékonyabb kommunikáció révén pedig lényegesen flexibilisebb munkarendben is dolgozhatnak a munkavállalók.

A saját eszközök engedélyezése szintén hozzájárulhat a dolgozói elégedettség növeléséhez, és jól kidolgozott IT házirenddel mindez végső soron akár a céges IT rendszerek védelmét is javíthatja, és akkor a költséghatékonyságról még szó sem esett, pedig ahogy a Cisco Systems pár éve kiadott éves jelentésében is megjegyzik, alkalmazottanként akár évi 350 dollár is megspórolható a BYOD segítségével.

Már az IoT-re is figyelni kell

Az utóbbi években a felhasználók saját eszközeinek menedzsmentjén túl új biztonsági kihívásokat is megjelentek. Bizonyos iparágakban a mobil technológia és az Internet of Things (IoT) alapú eszközök fejlődésével a vállalkozások egyre több folyamatot automatizálnak, kiküszöbölve számos költséges, manuális folyamatot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy még tovább szaporodik a végpontok száma, ráadásul ezek egy része már szinte bárhol üzembe helyezhető, számos esetben mobil, automatikusan működő eszközt jelent, amelyeknek szintén kapcsolódnia kell a céges hálózatokhoz.

Elvárások a mobileszköz-menedzsmenttel szemben

A vállalati végpont menedzsment platformoknak a rendeltetésük betöltéséhez számos funkcióval kell rendelkezniük. A legfontosabb elvárások ezekkel szemben a következők.

  • Minden üzleti végpont menedzselhető legyen egyetlen egységes platformról.
  • Céges eszközflotta - kimondottan az adott feladatra használt céleszközök - könnyű üzemeltethetősége
  • Távolról végezhető manuális vagy automatikus alkalmazás frissítés az összes kapcsolódó eszközön.
  • A kapcsolódó készülékre a vállalati IT policyval kompatibilis biztonsági házirendek telepítése és azok naprakészen tartása.
  • Az üzleti alkalmazásokkal kompatibilis VPN üzemeltetése.
  • A munkavállalók saját készülékeinek céges hálózathoz kapcsolódásának biztosítása.
  • A kapcsolódó készülékek távoli törlésének lehetősége lopás/elvesztés esetén
  • Eszközhasználattal kapcsolatos tevékenységek nyomon követése
  • Fenyegetettséget és illetéktelen hálózati behatolást jelző rendszerek
  • API keretrendszer egyedi alkalmazások fejlesztéséhez.

Az Invitech által ajánlott SOTI ONE platform a fentieken túl számos high tech megoldással egyszerűbbé, okosabbá és megbízhatóvá teszi az ön mobil-és IoT eszközökön végrehajtott tranzakcióit. A teljes körű vállalati mobilitás menedzsment platform segítségével egy felületről felügyelheti az üzleti mobilitás valamennyi aspektusát, a fizikai eszközök nyomon követésétől kezdve egészen az alkalmazás-és tartalomkezelésig. Biztonságban tudhatja a vállalati adatokat és mobileszközöket, valamint a Geofencing segítségével akár az eszköz aktuális földrajzi helyzetéhez igazítva telepíthet irányelveket, alkalmazásokat és tartalmakat. Legyen szó akár egy vállalati telephelyről, egyetemi campusról, ipartelepről vagy logisztikai bázisról.

Az Invitech a kapcsolódó szolgáltatásán belül egyedi felmérést végez egy vállalat infrastruktúrájában előforduló mobileszközökről és azok használatával kapcsolatban. A konzultáció eredményeképpen szakmai javaslatot tesztünk a BYOD eszközök és az ipari felhasználású céleszközök központi kezelésével kapcsolatban. Igény esetén saját, Invitech adatközpontból hosztolt Enterprise Mobility Manegement szolgáltatásunk is alkalmazható, melynek üzemeltetését és karbantartását saját kollégáink végzik.