Vállalkozások új generációját hozza el a digitális fejlődés

Dobó Mátyás évtizedek óta ismert szakember a digitális szcénában: többek között foglalkozott startup cégek fejlesztésével, digitális adatbiztonsággal, ismert a SMART-konferencia alapítójaként és bloggerként is, legutóbb pedig a Magyar Telekom üzletfejlesztési igazgatójaként dolgozott. Az év közepe óta az Invitech stratégiai és üzleti támogatások igazgatóhelyettese. Interjúnkban a munkájáról és a piaci trendekről kérdeztük.

Milyen feladatok tartoznak a munkakörödbe?

Az új generációs szolgáltatások fejlesztésének irányítása, termékmenedzsmentje és presales tevékenységei. Továbbá az IoT-megoldásokban rejlő lehetőségek kiszélesítésén és újszerű ügyfélmenedzsment kiépítésén dolgozom.

Mekkora csapatot vezetsz?

Egy kis, az új szolgáltatások kialakításáért felelős, dedikált teammel dolgozom.

Melyek azok az aktuális kihívások, projektek, amelyekre jelenleg leginkább koncentráltok?

Most az IOT hálózatok szerepének definiálása és kiépítése az egyik legizgalmasabb feladatunk. Az IOT hálózat olyan iparágakban hozhat nagy változásokat, ahol a digitalizáció még csak most bontogatja a szárnyait. Ezért olyan megoldásokat kell kínálnunk, melyek rendkívül egyszerűek, különösebb technológiai hozzáértés nélkül is használhatók, ugyanakkor érdemi értéket tudnak a szervezetek számára termelni. Ez nem egyszerű feladat, magában foglalja a hálózatépítést, szenzor életciklus-menedzsmentet és IT-t is, kiegészítve jelentős szakterületi kompetenciákkal és üzletileg életképes partneri modellek kialakításával.

Hogyan látod, melyek a legizgalmasabb világpiaci és hazai trendek?

Bár az 5G még picit odébb van, számomra az az izgalmas benne, hogy vajon meg tudja-e ingatni azt a berögzült szemléletmódot, miszerint a mobil internet mindenhol elérhető, de az igazi sebességet a vezetékes net jelenti.

Az IoT, automatizálás, gépi tanulás mind rendkívül erős trendek. Velük kapcsolatban leginkább az érdekel, hogy ezek együtt tökéletes viharként vállalkozások teljesen új generációját hozzák el, vagy a régivágású cégek képesek lesznek alkalmazkodni. A fő kérdés pedig az, hogy hogyan lehet minderre jól felkészíteni a hazai cégeket.

Általában hogyan zajlik egy tipikus napod?

Elég rendszeres vagyok, reggel saját idővel kezdek, olvasok, edzek. A munkanapom teljesen változó, megbeszélések, gondolkodás, munkaszervezés, fókuszok követése és következő lépések azonosítása, tájékozódás és tájékoztatás, konfliktusok azonosítása és kiegyengetése váltogatja egymást, gyakran mélyebb tervezési munkával is kiegészítve.

Mit találsz érdekesnek, vonzónak a munkádban, mi motivál?

Szeretem az új piacokat. Most az egyik legizgalmasabb kérdés, ami motivál, hogy az IOT hálózatokat teljes jogú szereplőként definiáljam a hazai üzleti piacon úgy, hogy közben egy új fajta digitális és transzparens üzleti megközelítést is bevezessek, ami új irányt adhat abban, hogy a hálózatról hogyan gondolkodunk.

Mindezek mellett jut időd a családra, hobbira?

Igen, nagyon ügyelek rá, hogy legyen időm, régóta túl vagyok már az önismeret hiányos munkamániás időszakomon. Rendkívül fontos számomra, hogy teljes erőbedobással csináljam a dolgomat úgy, hogy mellette feltöltődésre is legyen idő. Valamiféle ideálra törekszem, amiben a teljesítményt jó ütemben és megfelelő pontokon támogatja a család, pihenés és hobbi.