{{ getCount}}
LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA
{{ product.title }} +

{{ msg}}

Hogyan válasszuk felhőszolgáltatót?

Nem, még 2020-ban sem mindegy, milyen cloud szolgáltatót választunk, hiszen ezek között óriási különbségek lehetnek akkor is, ha a beígért technikai vállalások hasonlóak. Ma már kevésbé a technológia, mint inkább az üzemeltetés az, ami meghatározza egy szolgáltató értékét. Utánanéztünk, hogy mindez mit is jelent.

Miért kell a felhő?

Ma már szinte közhely az IT-szektorban, hogy a felhő a technológiai fejlődés egyik legmaghatározóbb eleme, előnyei is széles körben ismertek: skálázható, masszív, megbízható, költséghatékony és a szükséges erőforrások szinte azonnal és korlátlanul elérhetők a segítségével. A helyzet az, hogy 5 éven belül már maga a cloud kifejezés is feleslegessé válhat, hiszen túlnyomórészt az egész IT-világ felhőben fut majd.

Néhány megdöbbentő adat

2019-es nemzetközi adatok szerint a vállalatok 90 százaléka használ cloudot, szakértők szerint a munkaterhelés 60%-a hosztolt felhőszolgáltatásokban fut, a Cisco előrejelzése szerint 2021 végére ez az arány 94% körül lesz. Az amerikai piacon 125 milliárd dollárt költöttek felhőszolgáltatásokra ebben az évben, a globális piac értéke 3 év múlva 623 milliárd dollár lesz úgy, hogy 2018-ban még csak 272 volt. Magyarországon ezek az arányok még nem ilyen magasak, de a trendek egyértelműen mutatják, hogy mi is ebbe az irányba haladunk.

Mire érdemes figyelni?

A szolgáltatás tartalmára:

  • a technológiára,
  • a megbízhatóságra,
  • az adatközpont elhelyezkezdésére és fő jellemzőire,
  • a felhőt kiszolgáló eszközökre és virtualizációs platformokra
  • a biztonságra és redundanciákra,
  • a standardok szerinti működésre
  • és nem utolsósorban a támogatásra.

Öt költséges hiba, amit kerülj el

A felhőszolgáltatások skálázhatók és flexibilisek, vagyis nagyban rászabhatók a felhasználó igényeire. Ez azonban azt is jelenti, hogy a költségek attól függően változnak, pontosan mi a szolgáltatási csomag tartalma. Éppen ezért körültekintőnek kell lenni, amikor valamit változtatni szeretnénk. Érdemes már az adott szolgáltatóval való megállapodás előtt tájékozódni, hogy milyen kihívásra keresünk optimális megoldást, pontosan meghatározni az igényeinket, és ehhez tudunk majd pontos költségeket rendelni. Azt is meg kell fontolni, érdemes-e hosszabb távra szerződni, a legtöbb szolgáltató ugyanis jelentős kedvezményt ad, ha nem havi, hanem éves ciklusra állapodunk meg.

A nem használt erőforrások üzemben tartásának minden perce drága pazarlás, ha cloudról van szó. Ahhoz tehát, hogy a felhő olyan költséghatékony legyen, mint szeretnénk, teljes ellenőrzést kell gyakorolnunk az erőforrások felett és jól kell felmérnünk a saját igényeinket is. Van néhány hiba, amibe a cégek jelentős része beleesik, amikor felhőalapú ökoszisztémába költözik.

  1. Nem megfelelő tájékozódás. Alaposan tanulmányozzuk át a szolgáltatások tartalmát és árát, és egyeztessünk róla a szolgáltatóval, hogy egyértelmű legyen, miért és milyen esetben kell fizetnünk. Egyúttal szerezzünk információkat a piacról, vizsgáljuk meg a referenciákat, megbízhatóságot. 
  2. Túlbecsült szükségletek. A vállalatok túl sokat költenek olyan tárolási és számítási teljesítményre, amelyet soha nem fognak használni. Nagyon gyakori, hogy cégünk igényeit magasabbnak látjuk, mint amilyenek valójában. Ez felesleges kiadásokat eredményez, a felhő legfontosabb előnye ugyanis éppen skálázhatósága: nem kell túl sok erőforrást vásárolni, hiszen bármikor bővíthetünk, amikor szükségessé válik.
  3. Zombi szerverek. Nem, ez nem a The Walking Dead. A zombik olyan szerverek, amik nincsenek ugyan aktív használatban, de senki sem állítja le őket, ezért valamilyen folyamatokat állandóan futtatnak (pl. teszteket). A kutatások szerint a szervereknek akár 30 százaléka is élőhalott lehet, függetlenül attól, hogy ezek valós vagy logikai számítógépek. Az ilyen szervereket fel kell kutatni és le kell állítani, különben az ablakon szórjuk ki a pénzt. Még akkor is megéri, ha ehhez kifejezetten IT-audittal foglalkozó céget kell megbízni, ami egyszeri nagyobb költséget jelent.
  4. Túl nagy tárhely. A tárhely költséges dolog, azért is van ez így, mert előre nehéz megbecsülni, mennyire van szükségünk. Ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen, azt meg főleg nem, hogy akkor inkább ne is foglalkozzunk vele. Érdemes a szolgáltatókat abból a szempontból is vizsgálni, hogy mennyire rugalmasak a kapacitások skálázásában.
  5. Drága lehet az ingyenes. Sokan azt csinálják, hogy több ingyenes próbaverziót is elkezdenek futtatni, aztán elhibázzák a lejárati határidő napját, így átkerülnek egy fizetős csomagba, amit utána esetleg le kell mondani. Az így elköltött pénz pedig a semmire ment el, ezért érdemes elkerülni őket.

A menedzselt felhőszolgáltatás 7 legfőbb előnye

A felhő egy igen dinamikus ökoszisztéma, amit jól képzett szakemberek tudnak igazán átlátni. Több éves képzés és munkatapasztalat kell ahhoz, hogy felügyelni tudják a szolgáltatásokat, és megfelelően használják ki a rendelkezésre álló infrastruktúrába rejlő lehetőségeket.

  1. Gyors és sokoldalú, mert olyanok kezelik, akik minden részét jól ismerik.
  2. Költséghatékony, mert csak azért fizetsz, amit valóban használsz.
  3. 24/7, nem korlátozza a helyi munkaidő, minden erőforrás könnyen elérhető bármikor.
  4. Biztonságos, mert a menedzselt szolgáltatásnak mindig része a védett környezet kialakítása, ami nem a megrendelő gondja, hanem a szolgáltató gondoskodik róla.
  5. Automatikus frissítések, amelyekért a felhőszolgáltatók felelősek, ahogy a karbantartásért is.
  6. Katasztrófavédett, vagyis biztos lehetsz benne, hogy adataid biztonságban vannak és visszaállíthatók automatikus mentésből.
  7. Nagy teljesítmény és megbízhatóság, a szolgáltató folyamatosan figyelemmel kíséri és átvizsgálja a hálózatot a teljes rendelkezésre állás érdekében.

Nincs két egyforma felhőkörnyezet, ahogy nem egyformák a szolgáltatók sem. Mielőtt elkötelezzük magunkat, alaposan meg kell fontolni a fentieket. Arról nincs vita a szakemberek között, hogy a felhő a jövő, ami már tegnap elkezdődött, kimaradni belőle nem érdemes. A lényeg mindig az, hogy legyünk tisztában a saját szükségleteinkkel és a választott szolgáltatás költségeivel és az üzemeltetés más feltételeivel.

 

Ha az Invitech felhőmegoldása érdekli:
Virtuális szerver infrastruktúra

Ha többet szeretne tudni a felhőtechnológiáról:
Tanuljunk a felhő nyelvén
Ne féljünk a felhőtől!
Multicloud, a felhőmegoldások új generációja