Adatközpont és felhő

A mesterséges intelligencia hatékonyan jelzi előre a rákot

2019-02-06

Tudósok olyan képfeldolgozó algoritmust hoztak létre, amely a páciensek leleteinek tanulmányozása alapján nagy biztonsággal előre tudja jelezni a rák kialakulásának veszélyét.

A méhnyakrák a gyakori halálokok között szerepel, pedig ez a betegség már korai stádiumban felismerhető, és az időben elkezdett, megfelelő kezeléssel akár véglegesen is gyógyítható. Éppen ezért a méhnyakrák megelőzésében a szűrővizsgálatoknak kiemelt szerep jut.

Az amerikai National Institutes of Health és a Global Good Fund szakemberei olyan algoritmust hoztak létre, amely elemezni tudja a női páciensek méhnyakáról készült felvételeket, és nagy pontossággal azonosítja az olyan, rák kialakulását megelőző elváltozásokat, amelyek orvosi figyelmet érdemelnek.

A kutatók a gépi tanulás módszerét alkalmazták: 60 ezer fotó feldolgozása során tanították meg az algoritmust arra, hogy olyan komplex vizuális inputot is elemezni tudjon, amilyen egy orvosi lelet. Sikerült elérniük, hogy a megoldás egy rutin szűrővizsgálat során készülő képek alapján teljes biztonsággal riaszt minden olyan esetben, ami haladéktalanul kezelést igényel. Sőt, azt tapasztalták, hogy az algoritmus jobban teljesít, mint az emberi szakértők az ilyenkor szokásos citológiai vizsgálatnál. A módszer hatékonyságát a National Cancer Institute és a National Library of Medicine is megerősítette.

A gépi tanuláshoz használt leletek egy 1990-ben indult, 18 éven át zajlott kutatás során készültek, amelyben 9400 nőt vizsgáltak. A felmérés méreteiből adódóan a kutatók gyakorlatilag teljes pontossággal tudják, hogy a méhnyak mely elváltozásai vezetnek rákhoz, és melyek nem. Ezt a tudást kellett átadni az algoritmus számára.

A szakemberek nagy lehetőséget látnak a technológia további fejlesztésében. Ez a megoldás ugyanis alkalmas lehet megbízható diagnózisok készítésére más betegségek esetében is, akár olyan helyeken is, ahol kevésbé fejlett az orvostudomány, illetve nem állnak rendelkezésre drága berendezések. Ebben az esetben elég lehet a felvételek online továbbítása az elemzéshez és diagnózishoz.

 

Forrás: https://www.technology.org/2019/01/14/ai-approach-outperformed-human-experts-in-identifying-cervical-precancer/