IT szolgáltatás

Hússzor jobbak az arcfelismerő szoftverek, mint 4 éve

2018-12-12

Az amerikai National Institute of Standards and Technology (NIST) 39 cég 127 olyan szoftverét vizsgálta meg, amelyek egy újonnan észlelt emberhez keresnek ki és társítanak adatbázisból fotókat. Az NIST arra jutott, hogy ezen megoldások hatékonysága 2014 és 2018 között hússzorosára nőtt. Ezt azt jelenti, hogy arcfelismerésre épülő eszközök és szolgáltatások piacán rendkívül gyors növekedés várható.

Az intézet december első napjaiban kiadott, NIST Interagency Report (NISTIR) 8238, Ongoing Facial Recognition Vendor Test című, 147 oldalas tanulmányában a korábbi, 2010-es és 2014-es megállapításait frissítette.

Mindhárom évben azonos módszertant alkalmaztak: arra voltak kíváncsiak, milyen jól tud a vizsgált algoritmus egyetlen fénykép alapján további fotókat találni az adott személyről egy nagy, közel 27 milliós adatbázisból.

A való életben ugyanis ez a fajta keresés az arcfelismerés leggyakoribb felhasználási módja. Tudatosan arra is figyeltek, hogyan kezeli a megoldás az öregedést, az ikreket, a gyengébb fotókat, az adatbázis méretének változását és a téves találatok minimalizálását.

Az idei teszten csupán a keresések 0,2%-a volt sikertelen, míg 2014-ben ez az arány 4%, 2010-ben pedig 5% volt. A tesztelők azt minősítették sikertelen keresésnek, amikor a szoftver a megadott fénykép alapján nem talált másik fotót az illetőről, pedig szerepelt ilyen az adatbázisban.

Az NIST azt is megállapította, hogy a legjobban teljesítő algoritmusok mindegyike gépi tanulást alkalmazott, ezen belül is olyan technológiát, ami öt éve még nem is létezett. Ennek köszönhetően a kipróbált szoftverek élbolya sokkal hatékonyabban működött, mint a többi tesztalany.

Ahogy az arcfelismerő technika gyorsasága és hatékonysága fejlődik, úgy lesz rá egyre nagyobb igény, hogy egy arcot bármikor, bárhonnan összevethessünk egy adatbázissal.

Vagyis egy újabb alkalmazás került fel arra a képzeletbeli listára, melynek működéséhez nagy sávszélességű, gyors és stabil internetkapcsolatra lesz szükség.

(Forrás: Technology.org)